2010. január 6., szerda

Fűszeres túrókrém

Néhány napja láttam a tévében, hogy előételként hasonló krémet készítettek. Akkor már tudtam, hogy záros határidőn belül ki fogom próbálni. Tulajdonképpen csak az ötletet használtam, hiszen eredetileg juhtúróval készült, amit viszont egyáltalán nem szeretek. Próbáltam, de képtelen vagyok megenni a nem tehéntejből készült tejtermékeket. A legtöbb keserű. Nekem. A legtöbb ismerősöm isteníti -többek között- a juhtúrót, én is megkóstoltam, de nem tudom megszeretni. Maradnak a tehéntejből készült termékek, abból viszont szinte minden. Ezekből nyerem én az állati fehérjét. Az utóbbi időben már kevésbé, de régebben szinte naponta kaptam meg, hogy milyen felelőtlen vagyok, mert a szervezetnek igenis szüksége van állati fehérjére. Nos, erről nem vagyok meggyőződve. Az a tény, hogy az ember fogazata és bélrendszere a mindenevő táplálkozásra alakult ki, szerintem nem jelenti azt, hogy mindent kell enni, csupán lehet. Szerencsések vagyunk, mert azt ehetünk, amit csak akarunk, bárki bármilyen táplálékallergiában szenved, biztosan talál magának olyat, amit ehet. Olyan nincs, hogy valaki éhenhal, csak azért, mert kényszerből vagy saját döntés alapján kiiktatásra kerül valamely étel a táplálkozásából.

Nekem a lakto-vegetáriánus étrend vált be, így érzem jól magam. Ez azt jelenti, hogy halat és tojást ugyan nem fogyasztok, de tejterméket igen, és abból sokat. Meg merem kockáztatni, hogy több tejterméket eszem sok húsevőnél. Tehát fogyasztok állati eredetű fehérjét, békén lehet engem hagyni.:)

Hozzávalók: 250 g túró, 1 kis pohár tejföl, só, bors, oregano, bazsalikom, petrezselyem, csilipaprika, olívaolaj.

A túrót egy tálkába teszem, belekeverem a tejfölt. Ízlés szerint sózom, borsozom, hozzáadok 1-1 mokkáskanál bazsalikomot, oreganót és petrezselymet, kevés apróra vágott csilit (ha nincs otthon, egy késhegynyi Erős Pista is megteszik, de akkor óvatosabban kell bánni a sóval). Alaposan összedolgozom, kevés olívaolajjal (1 löttyintés) lazítom.

Frissen sült házikenyérrel a legjobb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése