2009. január 22., csütörtök

Brotchan Foltcher, azaz tradícionális ír póréhagyma leves

Írország még csak egy érdekes ország volt, amikor elkezdtem az országhoz kapcsolódó recepteket keresni. Ez volt az első, amire rátaláltam, és ki is próbáltam. Nekem nagyon tetszik. Először kissé sűrűnek tűnt, de már tudom, hogy azért, mert szigetországi levessel találkoztam. Az általunk megszokott állagú leves itt gyakorlatilag nem létezik. Ha nem elég krémes, nekimennek a botmixerrel. Ebben az esetben nem volt szükség rá, a hagyma jól szétfőtt.

Hozzávalók: 70 dkg póréhagyma, 5 dkg vaj, 8 dl víz, 3 dl tej, só, bors, 4 dkg zabpehely, tejszín, petrezselyem.

A póréhagymát kettévágom, leszedem a külső leveleket, alaposan átmosom, vékony szeletekre vágom. Nagy serpenyőben felolvasztom a vajat, beteszem a hagymát és néhány percig fonnyasztom. Felöntöm a vízzel és a tejjel, ízesítem szárított zöldségkeverékkel (nem sajnálom). Forrás után még 10 percig hagyom gyöngyözni, hogy a hagyma megpuhuljon. Ízlés szerint sózom, borsozom és hozzákeverem a zabpelyhet. Ismét felforralom, majd lassú tűzön 15-20 percig főzöm. Tejszínnel, apróra vágott petrezselyemmel tálalom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése