Évekkel ezelőtt találtam ezt a kekszreceptet a neten, akkor felírtam egy sajtpapírra, a forrást pedig jól elfelejtettem. Sajnálom, mert nagyon bevált. Akkor egyszer megsütöttem, és bár nekem nagyon ízlett, nem volt akkora sikere, mint gondoltam, így pihentettem. Aztán hazaköltöztem, és fogalmam sincs, melyik doboz mélyén pihennek a kiszúróim, pedig még repülős is van...
Kb. 2 hete (amikor a Glamour hétvége volt) rámkacsintott egy Halloween-es kiszúrószett. Aludtam rá párat, majd meséltem róla Péternek, aki néhány nap múlva beszerezte. Még aznap ki kellett próbálni. Szerencsére elsőre megtaláltam a receptet, pedig féltem, hogy újra meg kell keresni. Szerencsére meglett, így ki tudtam próbálni. A sok variáció közül a kakaós-csokireszelékesre esett a választás. Jó, hogy kipróbáltam, mert már tudom, mit kell másképp csinálni legközelebb.
Hozzávalók: 30 dkg liszt, 12,5 dkg vaj, 12,5 dkg cukor (nálam barna), fél-fél csomag sütőpor és vaníliás cukor, 1 dl tej, 1-1 kávéskanálnyi két kiválasztott ízből (jelen esetben kakaópor és csokireszelék).
A hozzávalókat alaposan összegyúrom, a masszát legalább fél órára a hűtőbe teszem. Ezután kb. 1 cm vastagságúra nyújtom, kiszaggatom. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatom, és közepes hőfokon kb. 10 perc alatt megsütöm. Légkeveréses sütő esetén a hagyományos (alsó-felső) sütő funkciót választom, középre teszem a sütőt, és 180 °C-on sütöm 10 percig. Akkor sikerült jól, ha ropog a keksz.
Amit pedig másképp csinálok legközelebb, az a darabos íz kihagyása. Ha hagyományos kiszúró lenne, akkor simán mehetne bele minden darabos cucc, sőt. Ez viszont olyan, ami egy mozdulattal mintát nyom a keksz tetejére, és a nagyobb darabok ezt a mintát elnyomják. Kép is lesz, csak még ki kell nyernem a gépből. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése