Anyu Görögországban, mi aput és a macskát felügyeljük a szülői házban. Éppen azon voltunk, hogy veszünk valami alapanyagot a hús- és halevőknek, amikor telefonált az egy halbeszállítónk (az egyik olyan ismerős, aki imád horgászni, de az asszony nem engedi a lakásba a halat vagy egyszerűen nem szeretik), hogy hozhat-e egy kb. 4 kg-os pontyot. Gyorsan egyeztettem apuval, hogy vállalja-e a konyhakésszé varázsolást (mert én ugyan nem), majd befogadtuk a halat. Fogalmam sem volt, mit lehet kezdeni egy ponttyal. Azt biztosan tudtam, hogy halászlé nem lesz. Az nem az én műfajom. Elkészítem én a halat, de maradok a tiszta dolgoknál. :)
Felcsaptam a netet, és a számtalan receptet összevegyítve készítettem valamit, amiről csak sejtettem, hogy ehető lesz. Megették. Tetszett nekik.
Hozzávalók: ponty megtisztítva és kibelezve, zöldségek (nálam hagyma, krumpli, répa, paradicsom, paprika, fokhagyma), krémsajt, tej vagy tejszín, só, bors, pirospaprika, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, majoranna, olaj.
A megtiszított ponty egyik oldalát 2-3 ujjnyi távolságban beirdalom, kívül-belül besózom. Megszórom borssal és pirospaprikával, és 1 órát állni hagyom.
Egy kisebb fej hagymát apróra vágok és vajon megpárolok. Hozzáadok néhány gerezd apróra vágott fokhagymát, a krémsajtot, sót, borsot, zöldfűszereket, és az egészet összefőzöm, amíg a sajt jól meg nem olvad. Miután kihűlt, megtöltöm vele a halat.
Vajon megpárolom a karikára vágott répát és krumplit, sózom, borsozom, fűszerezem (a pirospaprikán kívül minden mehet bele), felöntöm a tejjel vagy tejszínnel, és az egészet egy tepsibe öntöm. Paprikát, paradicsomot, hagymát és fokhagymát karikázok rá. A zöldségeket oldalra rendezem, középre teszem a halat, és meglocsolom olajjal.
Kb. 200°C-ra (légkeveréses) előmelegített sütőben sütöm 20 percig fólia alatt, majd további 10 percet fólia nélkül.
A mellette sült zöldséggel és/vagy rizzsel, krumplipürével tálalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése